A tegnapi napon Takács Attila tanítványom sikeresen
megvédte doktori (PhD) értekezését, amelyhez ezúton is gratulálok!
Az alábbiakban a nyilvános vita vége felé elmondott
méltató hozzászólásom szerkesztett, bővített szövegét teszem közzé:
Kedves Egybegyűltek!
A 20. század második felére kialakult szemlélet szerint a
herbáriumi gyűjtés idejétmúlt dolog, hiszen a növényfajok előfordulásai éppen
olyan jól dokumentálhatók növényfényképek segítségével. A mai nap viszont
fényesen igazolja, hogy a herbáriumok milyen jelentős információs aranybányák,
hiszen a fényképekből – ellentétben a herbáriumban megőrzött növényekkel – nem
lehet például DNS-t kivonni, epidermisz-nyuzatot készíteni, a felszínükre
tapadt kovaalgákat vagy nehézfémtartalmukat, sztómasűrűségüket stb.
tanulmányozni és a többi….
„Sokat gondolkodom a
″modern″ botanikusok mentalitásán, akik nem gyűjtenek. A Növénytár
herbáriumában alig van az utolsó 3-4 évtizedben szedett anyag. … alig van hét, mikor 2-3 ifjú füvész ne
motoszkálna herbáriumban, de kérdésemre, hogy miért nem gyűjtenek, bizonytalan
vállvonogatás és néhány átlátszó kifogás a válasz. Pedig napjainkban, mikor a
mohó, pénzéhes civilizáció baromi gépeivel és kultúrátlan Amerika-utánzásával
pusztítja, dúlja országunkat, mikor napról-napra tűnnek el élővilágunkkal együtt
szép tájaink, különösen fontos lenne természeti értékeink gyűjtése legalább
herbáriumba …
A modern
botanikusnak ″nincs ideje″ - és szíve-lelke sem a herbáriumkészítés
munkaigényességéhez, sem ahhoz, hogy elgyönyörködjék a szépen ″préselt″
fölragasztott és cédulázott lap esztétikájában, a régi mesterek kezevonásában,
céduláik stílusában és a lapra ragasztott revíziócédulákról tükröződő szakmai
fejlődésben, saját lapjain pedig a kirándulás, a fölfedezés és gyűjtés szívet
melengető emlékében.” – írta az idén elhunyt Felföldy Lajos, az egyik legsokoldalúbb és
legeredetibb Soó-tanítvány (Felföldy
2000: 81.).
A mai nap fényesen igazolja, hogy igaza volt Lajos
bácsinak: „A növénygyűjtést tehát a kis-és nagyokosok, a jóra való restek és
kényelmeskedők ál-természetvédelme és suttogó propagandája ellenére érdemes
folytatni.”
Ha jól számolom kilenc évvel ezelőtt történt, hogy egy
elsőéves BSc-hallgató sétált be hozzám, azzal, hogy ő a növények, a botanika
iránt érdeklődik és e téren keres szakdolgozati témát (éppen csak azt nem
mondtam Neki, mint hajdanán Soó Rezső az ifjú Jakucs Pálnak: – Gólya!
Lovasszobrot nem akar a főépület elé?). Takács Attila nem csak magas
termetével, szőke copfjával, fekete bölcsészkabátjával és tarisznyájával tűnt
ki a tömegből, hanem érdeklődésével, ismereteivel is. Azon kivételesek közé
tartozik, akik szinte kész növényismerettel érkeztek az egyetemre. Herbáriumi
célra középiskolás
korában, 2005. május 2-án szedte legelső növényeit, önállóan készített élőhelytérképet
a Taktaközben és sorolhatnám.
Hamar bekapcsolódott a tanszéki munkába és kutatásokba.
Tevékenységének sokrétűségét nem adja vissza teljességében a ma bemutatott
doktori disszertációja, mert az szükségszerűen a tudománymetriai szempontokra
koncentrál. Éppen ezért had emeljek én ki néhány egyéb szempontot.
Attila tevékenységének köszönhetően új lendületet kapott
Tanszékünkön a herbáriumi gyűjtés: ő az a kutató, aki nemcsak learatja mások
gyűjtésének elemzésével a babérokat, hanem új herbáriumi babérbokrokat is
ültetget – mégpedig ezrével. 2015-ig 22 országból több mint 3000 herbáriumi
példányt gyűjtött, mintegy 2000 lappal gazdagította a gyűjteményünket, de
cserepéldányokat juttatott budapesti, berlini, prágai, helsinki, bécsi,
pozsonyi, kassai, madridi és keszthelyi herbáriumoknak is. Nem csak a saját
maga által gyűjtött lapok, hanem sokunk példányait preparálta, cédulázta és
osztotta be. Részt vett a teljes debreceni, egri és ELTE füvészkerti, és a
keszthelyi herbáriumi anyag digitalizálásában, adatbevitelében és
hozzáférhetővé tételében.
A ma bemutatott eredményeken túl aktívan közreműködött
számos hazai és külföldi terepi munkában, eljutottunk együtt például Portugáliába,
Spanyolországba, Itáliába, Szicíliába, Lampedusára, Albániába, Törökországba.
Részt vett hazai nyár-ültetvények, itthoni és külhoni temetők
orchideaflórájának vizsgálatában, ritka és veszélyeztetett fajok talaj- és
dns-mintáinak gyűjtésében, bekapcsolódott a rendszertan gyakorlatok és
terepgyakorlatok vezetésébe, a Kitaibelia
folyóirat szerkesztésébe. Utóbbi terheit mára szinte teljesen levette a
vállamról.
Végezetül: meggyőződésem, hogy ez a védés jelentős esemény
a debreceni botanikai hagyományok újjáéledése és a magyarországi Scientia
amabilis szempontjából.
Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy elérkezett a mai nap!
Lassan kezdhetik alapozni azt a lovasszobrot!
-------------------------------
A védést követően Attila köszöntéseképpen, egy meglepetés-vetítést
tartottunk, amely során az elmúlt évek közös élményeit elevenítettük fel. (Ezúton
is köszönöm Nagy Timea, Sonkoly Judit, E. Vojtkó Anna, Löki Viktor, Ljubka
Tibor, Bódis Judit és Donkó Bettina fényképeit!)
A következőkben ebből a vetítésből adok kis ízelítőt:
 |
| Első éves növénybiológus-hallgatóként (E. Vojtkó Anna felvétele) |
 |
| Útban a látonyás időszakos tavacska felé a Donana Nemzeti Parkban |
 |
| Siker! Görbült magvú, tetramer virágú látonyák tömegei között El Rocio-nál (Sonkoly Judit felvétele) |
 |
| Persze a hasonló látonyázás kissé megviseli a cipőt (Mizsei Edvárd felvétele) |
 |
| Sarkantyús sallangvirág-fényképezés Szerbiában |
 |
| A nap nem ér véget este: készül a herbárium Gyergyóban (Bódis Judit felvétele) |
 |
| Fontos a gondos és alapos préselés (E. Vojtkó Anna felvétele) |
 |
| Bajuszvirág fényképezése (Törökország, Nagy Timea felvétele) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése