A tátorján (Crambe
tataria Sebeők) a pontusi sztyeppek
maradványa a Kárpát-medencében. Már a 16. század végén felkeltette a Carolus
Clusius, németalföldi természetkutató figyelmét, aki beszámol arról, hogy a
magyarok szűkös esztendőkben kenyérnek eszik a gyökerét, amit bizonyára a
tatároktól tanultak. A 18. század végén a törökszentmiklósi Sebeők Sándor
doktori értekezésében ismertette a növényt, előfordulását a Tiszántúl számos
helyéről, valamint a Sátor-hegységből és Eger mellől említi és tőle kapta ma
érvényes tudományos nevét is. A 20. század elejére úgy tűnt kipusztult
hazánkból ez a feltűnő növény. Ma már biztosan tudjuk, hogy a tátorján
megfogyatkozását elsősorban élőhelyeinek mezőgazdasági művelésbe vonása okozta.
Kisebb mértékben azonban az is hozzájárult, hogy a pásztorkodó, földművelő nép
szívesen fogyasztotta a feltűnő „tatárkenyér” káposztára emlékeztető ízű
karógyökerét, hajtásait és levélzetét. Az íze nem meglepő, mert a tátorján is a
keresztesvirágúak (Brassicaceae)
családjába tartozik. Sebeők Sándor leírja, hogy a tátorján fiatal gyökere a
karalábéhoz hasonlóan ehető és tatárkenyér néven hallotta emlegetni, de élénken
tiltakozik az ellen, hogy például Debrecen környékén a növény gyökerét a nép „tatármódra” enné. Orbán Balázs „A
Székelyföld leírása” című munkájában így ír: „Nagy
mennyiségben terem a Brasile Tatarica, melyet a nép Tatorján gyökérnek nevez.
Annak ritka szép, ölesnél magasabb példányait láttam ott szabadon és tisztelten
tenyészni, mert a nép kegyelettel viseltetik e növény iránt, melynek gyökere
nagy éhségkor sokakat mentett meg az éhhaláltól. Nem is oly rossz eledel, íze
hasonlít a káposzta torzsához, s nagy táperővel bír.”
A tátorján zárt gyepekben nem él meg, nálunk eredeti termőhelyei
meredek, erodálódó partoldalak, löszvölgyek. Több
lelőhelyén másodlagos termőhelyeken, gyümölcsösök, szőlők bolygatott
gyepszintjében található. Kitaibel Pál a 18-19. század fordulóján extenzív szántókon is találta.
A tátorján mint növénynév első
írásos említése valószínűleg Szikszai Fabriciusz Balázs 1590-ben kiadott
szójegyzékében olvasható. Az alföldön a tátorján szó jelentése: szélvész,
orkán, fergeteg. A szélnek egyébként nagyon fontos szerepe van a növény
terjedésében, fennmaradásában. Több más sztyeppei növényhez hasonlóan a
tátorján gömbalakú kórója – miután megértek termései – leválik tövéről és így a
szél ördögszekér módjára görgeti, miközben becőketerméseit nagy területen
szórja szét. Nem lehetetlen, hogy ez a feltűnő széllel, összefüggő jelenség
tükröződik a magyar tátorján, a német Windbringer
és a latin Anemosphoros nevekben.
Ma Magyarországon legnagyobb állományai a
Mezőföldön élnek, az Erdélyi Mezőségen viszonylag gyakori.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése