2016. január 29., péntek

A keresztény hitvilág és a Biblia növényvilága

A Szentírás legtöbb nyelvben általánosan használt elnevezése, a Biblia is végső soron egy növény nevéből ered. Az ókori görögök a papíruszpalkából (Cyperus papyrus) készült papíruszt az egykori föníciai város nyomán Byblos-nak (is) nevezték. Ebből keletkezett később a könyv jelentésű szó és a Biblia elnevezése. A Biblia növényeivel és azonosításukkal a növénytannak külön területe, a hierobotanika foglalkozik. Jelen bejegyzésben rövid áttekintést adok a téma gazdag irodalmáról.

Bár a keresztény vallás szimbólumrendszerében a növények nem játszanak olyan fontos szerepet, mint például a buddhizmusban vagy a hinduizmusban, a Szentírás gazdag tárháza a növényekkel kapcsolatos ókori ismereteknek. A Bibliában mintegy 250 növényfaj szerepel, de egy részük azonosítása bizonytalan vagy kétséges. Legtöbbször a gazdasági és áldozati szempontból legfontosabb növények szerepelnek (zárójelben az említések száma): búza (201), szőlő (157), len (91), tölgy és olajfa (76—76), cédrus (75), füge (68), tömjén (49), datolya (47), gránátalma (37) és akácia (34).

Az olajfa (Olaea europaea, zayit vagy zaytim) vad és termesztett alakja egyaránt szerepel a Bibliában. A Jeruzsálem óvárosától keletre eső, a Kedron patak völgyével elválasztott, többcsúcsú hegyet – ahol Jézus keresztre feszítése előtt vérrel verítékezett – az Olajfák hegyének nevezték. Pál apostol a vad olajfát a pogány valláshoz, a nemes olajfát pedig a zsidó néphez és a belőle kinőtt kereszténységhez hasonlította. Az olajat világításra, kenethez, áldozati ételhez, sebkenésre, sőt fizetőeszközként is használták. Az Ószövetségben Noénak egy galamb olajfaágat hozott, ezzel jelezve, hogy vége a vízözönnek.

A mezőgazdaság szempontjából jelentős gyomnövények közül például a konkolyt (Agrostemma githago, caosah vagy boshâh), a búzavirág (Centaurea calcitrapa, dardar) említik, utóbbi jelképként is megjelenik Joás és Amásia királyok között a küldönc szerepét tölti be. Izrael bűne miatt veszélybe került a nép léte és vallása, oltárait búzavirág növi be.

Az elágazó, kissé emberalakra emlékeztető gyökerű, hallucinogén alkaloidokat tartalmazó mandragórához (Mandragora officinarurn, dudâim) számos hiedelem fűződik. Ruben búzaéréskor szed a bogyójából (az hasonlít a burgonya szintén mérgező bogyójához), ami része Ráchel és Lea versengésének.

A növény amely az Úr rendelése nyomán egyetlen éj folyamán felnőtt, hogy árnyékot adjon a hőségben Jónásnak, majd eg nap alatt elszáradt egyes fordításokban tökként szerepel, de valószínűleg a kikayon a ricinusra (Ricinus communis) utal.

A Biblia növényvilágával hazánkban eddig legrészletesebben Haynald Lajos érsek, valamint napjainkban Surányi Dezső és Kereszty Zoltán foglalkoztak. Surányi Dezsőnek az a meggyőződése, hogy a közel-keleti népeknek öt kultikus növénye volt: lótusz, füge, gránátalma, datolya és olajfa. Ezek közül először a lótusz tisztelete kezdett visszaszorulni, a másik négy tisztelete még élt a zsidók körében. A datolyapálma úgy vesztette el a kereszténységben a kultikus jelentőségét, hogy a mohamedán vallás központjába került. A füge és az olajfa kultusza viszont a görögöknél virágzott fel és ezzel párhuzamosan vesztett a jelentőségéből a kereszténységben. Surányi szerint ez az „elnövénytelenedési” folyamat is mutatja, hogy miként vált igazán spiritualistává a kereszténység.

 A kereszténység növényi attribútumai

 A 8. századtól kezdve a betegek ellátásának feladatát jelentős részben szerzetesek végezték és a kolostorkertekben e célból főként az Ószövetségben említett gyógynövényeket termesztettek. A nurisiai Szent Benedek az általa alapított bencés rend (Ordo Sancti Benedicti) legfontosabb feladatának tekintette a gyógyítást. Az első kolostorkerteket is ők alapították a hatszázas években. A bencés szerzetesek által Itáliából magukkal hozott és Európa szerte elterjesztett benedekfű (Cnicus benedictus) elnevezése és egyes népies nevei is (mint áldott bogáncs, áldottfű, áldott bárcs, áldott haloványka, pápafű) is erre emlékeztetnek.

A kolostorkertekben a gyógyhatású növények mellett olyan növényeket is neveltek amelyek egyben vallási jelképként is szolgáltak. A középkori keresztény ábrázolásokon gyakran alkalmaztak virágmotívumokat. A szentek a középkori képzőművészeti alkotásokon gyakran virágjelképeik alapján (is) azonosíthatók. Például a mályva Szent György, a szarkaláb Szent Dorottya, a kúpvirág Szent Apollónia, a ciklámen („kulcsvirág”) pedig Szent Péter gyakori kísérője és növényi jelképe. A virágok nemcsak az azonosítás miatt fontos attribútumok, hanem erkölcsi mondanivalót is hordoztak. Mindez elsősorban az írástudatlan hívek viszonylag nagy száma miatt volt fontos.

A keresztény hitben talán a rózsa hordozza a legsokrétűbb jelentéstartalmat. Vörös és fehér virágai a szenvedésre és a tisztaságra utalnak, ezért Mária jelképei. A szenvedés mellett a szeretetre is emlékeztetõ vörös rózsa Krisztusra is utalhat. A vadrózsa öt vörös szirma a keresztény szimbolika szerint Jézus öt sebére emlékeztet (míg a kelta papok a pentagramot, a mohamedánok Allah öt titkát látták benne). A télen virágzó rózsa csodája pedig Szent Erzsébet és Szent Borbála emlékéhez kötődik. Adorján pápa a 16. században a gyóntatószék díszítésére ajánlotta. A katolikus egyházban a rózsakoszorú egyszerű, lovagkori alakjának az emlékét őrzi a rózsafüzér vagy olvasó, amely az elmondott imádságok számolására („olvasásásra”) szolgál. A vadrózsa öt vörös szirma a keresztény szimbolika szerint Jézus öt sebére emlékeztet.

 A töviskoronától az ártatlanság liliomáig

 De Krisztus megkínzatásának egyéb növényi vonatkozásai is vannak. Több feltételezés van arról, hogy töviskoronáját milyen növényből készítették. A krisztustövis (Paliurus spina-christi) tudományos elnevezése erre a Földközi-tenger keleti részének partvidékein honos növényre utal. Magyarul viszont nemegyszer a lepényfát (Gleditsia triacanthos) nevezik krisztustövisnek és bár ennek a fajnak hatalmas, nemegyszer háromágú töviseket viselő ágaiból fonhattak volna töviskoronát, ám ez mégsem valószínű, ugyanis a növény Észak-Amerikában őshonos. A harmadik elképzelés szerint a Sarcopoterium spinosum nevű rózsafélék rokonságába tartozó alacsony cserjécske szolgált erre a célra, amelyre a magyar töviskoronafű elnevezés is utal.

A Dél-Amerikába érkezett jezsuita misszionáriusok szerint az ott díszlő – és általuk a dél-amerikai indiánok megtérítésére használt – golgotavirág (Passiflora) különleges szépségű virágaiban a töviskorona szimbóluma is megjelenik. A kevéssé feltűnő bimbóból reggel kibomló és mindössze egy–két napig díszlő virágot és Krisztus szenvedéstörténetét (azaz golgota vagy passió) első ízben Jacomo Bosio szerzetes-tanítvány (novícius) állította párhuzamba a 17. században. Később az elképzelést továbbfejlesztette Ferrari szerzetes, aki szerint a virág egyes részei Krisztus keresztútját jelképezik. A háromágú bibe jelenti a három szöget, amellyel Jézust a kereszthez szegezték; a magház a keserű kelyhet, amelyet ki kellett innia; az öt portok az öt sebhelyet, szív alakú magjai pedig a szerető szívet. A 72 szálból álló sugárkoszorú utal a töviskoszorú hagyomány szerinti 72 tövisére; a hármasan szeldelt lomblevél a lándzsa hegyeit, a kapaszkodó kacs a korbácsot, a tíz virágtakarólevél (Pétert és Júdást nem számítva) a tíz apostolt, a virágban megjelenő fehér szín pedig a Megváltó ártatlanságát jelképezi. Más értelmezés szerint a sugárkoszorú a dicsfényt, az oszlopszerű bibe pedig a keresztet szimbolizálják. A növény tudományos neve és megnevezése a legtöbb nyelvben erre a szimbólumrendszerre utal, miként a magyarban a hivatalos golgotavirág mellett a Krisztusvirág és a passiógyümölcs elnevezés is.

Jézus Krisztus a Bibliában mindössze egyetlen növényt, a liliomot nevez nevén. Nem véletlen, hogy a fehér liliom (Lilium candidum) a tisztaság, az ártatlanság, a szűziesség jelképe.

Fehér liliommal a kezében ábrázolja az erényességéről ismert ószövetségi nőalakot, Zsuzsannát Albrecht Altdorfer 1526-ban készült, Zsuzsanna a fürdőben című képe is. Zsuzsanna történetét azért is érdemes röviden feleleveníteni, mert további növénytani vonatkozásai is vannak. Zsuzsanna egy Joakim nevű, gazdag babilóniai férfi felesége volt, akit fürdőzés közben meglesett és bűnös módon megkívánt két vén bíró. Zsuzsanna erőszakoskodásuknak annak ellenére sem engedett, hogy megfenyegették, hogy házsasságtöréssel vádolják meg. Igaztalan vádjuk alapján - miszerint egy ifjúval házasságtörésen kapták – Zsuzsannát halálra ítélték, ám a vesztőhelyre tartó menetet megállította egy Dániel nevű ifjú, aki a két vént egymástól elkülönítve hallgatta ki. Vallomásukban azonban komoly ellentmondásba keveredtek: egyikük szerint mézgafa, másikuk szerint tölgyfa alatt kapták rajta Zsuzsannát a házasságtörésen. Így a véneket ítélték hamis vád alapján halálra. A Zsuzsanna ártatlanságát szimbolizáló liliom héber nevéből (sosannah) lett azután a latinos Susanna és a magyar Zsuzsanna.

Szentek növényei

A fehér liliom később számos szentnek vált jelképévé. Magyarországon a szüzesség erénye leginkább Szent Imréhez kötődik és a legtöbb oltárképen liliommal a kezében ábrázolták, de ismertek hasonló ábrázolások például árpádházi Szent Margitról is. A középkorban a gyakran vértanúhalált halt szentek mellé szívesen festettek a szenvedéseik enyhítésére alkalmas gyógynövényeket. Például a szerencsétlen sorsú, mellétől megfosztott Szent Ágota mellé így került a mellkasi bántalmakra javallott sásliliom (Hemerocallis).

Számos esetben a népi elnevezések is szentekhez kapcsolják a növényeket. Ennek az alapja legtöbbször a népi időszámítás volt, amelyben fontos szerepük volt bizonyos szentek (Szent György, Szent János, Szent István, Szent Mihály) névnapjának. E jeles napok táján nyíló vadvirágokat gyakran az adott szentről nevezték el: a tavaszi kankalint (Primula veris) például Szent György virágának, amely rendszerint április 24-e táján, Szent György nap környékén kezd virágozni.

Mikor a növények számbavételét megkísérlő írástudók elsőként vették számba a növények elnevezéseit, akkor jelentős mennyiségű szentekhez kapcsolódó növénynevet gyűjtöttek össze. Ilyenek voltak például Szent Antal füve, Szent Bernát füve, Szent Kristóf füve, Szent János füve, Szent Patrik füve, Szent Róbert füve, Szent Lőrinc füve, Szent Katalin füve, Szent Ilona füve, Szent Veronika füve, Mária Magdolna füve. Ezek a nevek a ma használatos tudományos nevekben – és a legtöbb esetben a nemzeti nyelvek növényneveiben – kevéssé használatosak. Ennek oka elsősorban az, hogy Carl Linné, akinek elvei máig hatnak az élőlények megnevezésében úgy vélte, hogy az a legszerencsésebb, ha a növényeket jellemző tulajdonságaikról nevezik el. (Linné egy evangélikus lelkész fiaként született, egész életében vallásos volt, de hitvallásából adódóan elvetette a szent kultuszt. De emellett úgy vélte, hogy kerülendők az Istenről, a „jó és gonosz lelkekről” adott növénynevek is. Linné elvei jelentős mértékben érvényesültek. Néhány megmaradt kivételt jelentenek például az ördögharaptafű (ma: Succisa pratensis, egykor: morsus diaboli), a Boldogasszony papucs (ma. Cypripedium calceolus, egykor: Calceolus Mariae), az Inula oculus-christi (magyarul selymes peremizs, de szó szerinti fordításban Krisztus szeme peremizs), az Istenfa (Artemisia abrotanum), a Szent Borbála-füve (Barbarea vulgaris). Szűz Mária nevét őrzi a tudományos és magyar elnevezésében is a Máriatövis (Sylibium marianum). Erről az igen értékes gyógynövényről azt tartották, hogy leveleinek fehér (valójában klorofillhiányos) részei színüket annak köszönhetik, hogy Szűz Mária anyateje e növényre csöppent.

A szentjánoskenyérfáról (Ceratonia siliqua, keration) nem bizonyítható, hogy Keresztelő Szent János ezzel táplálkozott volna a pusztában. A kimagozott hüvelytermés megszárítva súlymérték gyanánt szolgált, a kerationból ered a nemesfémekre, drágakövekre elfogadott súlyegység, a karát.

 A Szentháromság füve

A Szentháromsághoz is több növény is kapcsolódik, amelyekre valamely tulajdonságukban meglévő hármasság jellemző. A manapság májvirágként (Hepatica nobilis) ismert növényt hármasan osztott levelei miatt nevezték a Szentháromság füvének (Herba Sanctae Trinitatis). A szamóca hármas levelei miatt szintén gyakran szimbolizálja a Szentháromságot (például Felső-rajnai mester: Mária és a gyermek Jézus eprek között című, (1425-ben keletkezett festményén). Ugyanezt a témakört jelképezi az árvácska, de nem levélalakja, hanem virágainak színe miatt. Számos faja van, de többnek közülük – például a háromszínű árvácskának (Viola tricolor) – virágai jellegzetesen háromszínűek: a szirmaik fehér, lila és sárga színekben pompáznak. E témakörhöz kapcsolódik még Szent Patrik növénye is. Szent Patrik a legenda szerint a hitetlen keltáknak eleinte hiába magyarázta a Szentháromság egységét. Majd mikor leszakította a „shamrock” nevű növény hármasan összetett levelét, annak segítségével tudta megmutatni, hogy lehet valami hármasan összetett és képezhet mégis egységet. A shamrock-ról nem tudjuk teljesen bizonyosan, hogy milyen növény volt valójában: valószínűleg erdei madársóska (Oxalis acetosella) vagy talán valamely here (Trifolium) faj lehetett, ma az előbbit ismerik ezen a néven.



A Szentírás „névadója”: a papíruszpalka (Cyperus papyrus). Az ókori görögök a papíruszt Byblos-nak nevezték, ebből alakult ki később több nyelvben a könyv és a Biblia elnevezése
Olajliget pipacsokkal. A Bibliában 76 helyen említik az olajfát és gyakran szó esik gyomnövényekről is
 

A Szentháromság növényi jelképei (balról jobbra): A szamóca (Fragaria) Felső-rajnai mester: Mária és a gyermek Jézus eprek között (1425) című képén és a valóságban, a hármasan osztott levelű májvirág, és erdei madársóska valamint a háromszínű árvácska virága


Krisztust keresztre feszítése előtt töviskoronával koronázták meg (mint az El Greco 1580-ban készült festményén is látható). A töviskoronát lehet, hogy töviskoronafűből vagy Krisztustövisből készítették, de kizárható, hogy a magyarul Krisztustövisnek is nevezett Gleditschia ágaiból fonták volna




A golgotavirág (Passiflora) dél-amerikai jezsiuta misszionáriusok szerint Krisztusnak a Golgotán végigélt szenvedését (passió) szimbolizálja

A fehér liliom (Lilium candidum) a tisztaság, az ártatlanság és a szűziesség jelképe a keresztény szimbolikában, mint az Altdorfer 1526-ban készült Zsuzsanna a fürdőben című festményén, a pogrányi (Szlovákia: Pohranice) templom Szent Imrét ábrázoló oltárképén és a mezőkövesdi templom Szent Margitot ábrázoló ablakán is látható
A nurisiai Szent Benedek (~480–543) által alapított bencés rend szerzetesei hozták magukkal Itáliából a benedekfüvet (Cnicus benedictus) és kezdték kolostorkertjeikben Európa-szerte termeszteni emésztésserkentő, májvédő és antibiotikus hatása miatt. A magyar és tudományos fajnevén kívül erre emlékeztetnek olyan népies magyar nevei is, mint áldott bogáncs, áldottfű, áldott bárcs, áldott haloványka, pápafű



 A Máriatövis (Sylibium marianum) elnevezése egy legendára utal, amely szerint a növény leveleinek fehér részei színüket annak köszönhetik, hogy Szűz Mária anyateje e növényre csöppent


A legenda szerint az áruló Júdás egy júdásfára (Cercis siliquastrum) akasztotta fel magát. E fának a legenda szerint azt megelőzően fehér virágai voltak, de azután szégyenében elpirult

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése