2017. április 3., hétfő

Temetői növényritkaságok őshonosságáról

Temetőkben viszonylag gyakran találunk ritka, veszélyeztetett növényfajokat. Ezekről az adatokról hallva/olvasva a szaktársaknak általában joggal merül fel a kérdés, hogy ezek az állományok mennyire tekinthetők természetesnek és mi a valószínűsége annak, hogy beültették őket? Erre a kérdésre általában csak józan paraszti észen alapuló spekulációkkal és egyes néprajzi források idézésével szoktunk válaszolni. A magyar falvak temetőinek dísznövényhasználatát Balassa (1989) nyomán az alábbiak szerint vázolhatjuk. A sírok (valamint a koporsó és a ravatal) virágokkal történő díszítését Nyugat-Európában a barokk korszakban indult el és a szokás terjedését a 16. század végétől a hatóságok eredménytelenül igyekeztek megakadályozni. A sírok díszítésére használt vágott virág és a koszorú hazánkban nemesi és főúri körökben a 17. század végétől korlátozottan előfordult. Magyarországon a virágkultusz a parasztsághoz csak a 19. század végén és a 20. század elején jutott el (Rapaics 1932). Különösen puritánok (minden ültetett növényi díszt nélkülözők) voltak a református temetők.
Azok a temetők amikben botanikai értékeket találunk jórészt már évszázadok óta temetkezési helyekként használatosak – erre utal, hogy a Habsburg Birodalom második katonai felmérésének térképein többségük már temetkezési helyként azonosítható. A térség mai temetőknek a 19. század derekán összesen mintegy ötöde volt még erdő és gyep és együttesen mindössze tizedük helyén volt található szántó vagy beépített terület. Azaz a mai temetők több mint felét legalább 150–200 éve, egy a mainál sokkal kevésbé intenzíven művelt táji környezetben létesítették és azóta folyamatosan temetőként hasznosították. Ezek a területek ezalatt az időszak alatt jórészt elkerülték a szántóföldi művelést. Napjainkban flóránk ritkább, érzékenyebb tagjai elsősorban a temető elhagyatottabb részein fordulnak elő, ahová az utóbbi évtizedekben többnyire nem temetnek.
 
 
Tavaszi hérics (Adonis vernalis) természetes (maradvány-jellegű) előfordulása ótemetőben.
 
Sírra ültetett tavaszi hérics – valószínűleg a helyi állományok leszármazottja.


Az igen ritka magyar nőszirom (Iris aphylla) több természetes állományát is találtuk temetőkben, de vsizonylag gyakran található például nyírségi temetőkben ültetve is. Véleményünk szerint ezek az állományok is értékesek, mint a (részben mára megfogyatkozott vagy eltűnt) helyi állományok leszármazottai.

 
Az utóbbi évtizedekben több kereskedelmi forgalomban, védett fajt (Anemone sylvestris, Doronicum orientale, Galanthus nivalis) is gyakran ültetnek temetőkben. Ezek őshonossága legalábbis kérdéses.

Emellett érdemes végiggondolnunk azt is, hogy a magyar falvak paraszti lakossága jórészt önellátásra rendezkedett be. Saját nagyszüleim mentalitásán érzékeltem, hogy a készpénz nagyon megbecsült dolog volt, amit olyasvalamiért amit maguk is elő tudtak állítani nem adtak ki a kezükből. Véleményem szerint csaknem elképzelhetetlen (de legalábbis nem életszerű), hogy fél évszázaddal ezelőtt magyar földműves pénzért vásárolt volna dísznövényt… Az viszont könnyen előfordulhatott, hogy a falu határában erdőn-mezőn megtalálható tetszetős vadon termő növényt kertjekbe, temetőkbe telepítették. Amennyiben így történt ezek a növényegyedek tulajdonképpen az eredeti növényzet maradványai, de az őshonos populációk genetikai állományát őrzik.
E témához érdekes adalékot jelent Chwedorzewska et al. (2008) tanulmánya, akik a gyöngyvirág (Convallaria majalis L.) parkokban, kertekben és temetőkben található állományainak genetikai variabilitását hasonlították össze természetes populációkéval és a kereskedelmi forgalomban kapható növényanyagéval. A három lengyelországi régión belül természetes lelőhelyeken és ültetett állományokban gyűjtött minták genetikai variabiltása nem különbözött egymástól jelentősen. Az eredmények arra utalnak, hogy az ültetett állományok valószínűleg a környékbeli természetes populációkból származnak, ezért az azokkal történő esetleges kereszteződés nem jelent veszélyt a természetes populációk genetikai állományára.

Hivatkozások
Balassa I. (1989): A magyar falvak temetői. – Corvina, Budapest.
Chwedorzewska, K. J., Galera, H. & Kosiński, I. (2008). Plantations of Convallaria majalis L. as a threat to the natural stands of the species: genetic variability of the cultivated plants and natural populations. – Biological Conservation 141(10): 2619–2624.
Rapaics R. (1932): A magyarság virágai. – Természettudományi Társulat, Budapest.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése