A méhbangót az 1990-es évekig a legritkább hazai orchideák
között tartottuk számon, az 1970-es évekig csupán néhány, több évtizedes vagy
akár évszázada ismertté vált előfordulása volt hazánkban. 1978-ban szenzációnak
számított, mikor Werner Ervin megtalálta egy szigetközi nemesnyárasban egy
állományát. 1990-es évek közepétől Óvári Miklós találta több tucatnyi lelőhelyen Zala megyében, többnyire
felhagyott szőlők helyén, valamint extenzíven használt gyümölcsösökben. Azóta
észlelései az egész országban szaporodnak. Állományai évenként jelentős
fluktuációt mutatnak, de úgy tűnik, hogy a populációk egyedszáma az egész
országban emelkedik.
Felhagyott szőlőben virágzó méhbangó
|
A faj sikerének egyik titka az, hogy önmegporzó: ivaros szaporodásához nincs szüksége megporzó rovarokra |
Virágai szinte kivétel nélkül termést érlelnek |
Az önmegporzás miatt állományaiból nem szelektálódnak ki a legkülönbözőbb virágrendellenességek sem |
A múlt héten, a Lengyel Botanikai Társaság Lublinban
tartott konferenciáján hallottam, hogy a faj elérte Lengyelországot is. Egyetlen
példányát először 5 éve észlelték (egy felhagyott dolomit-bányában), majd idén ugyanazon a lelőhelyen mintegy 30
példány bukkant fel (valószínűleg az elsőként megtelepedett tő utódai).
Nemrégiben Lovas-Kiss Ádám tanítványom küldött tanulságos képeket egy angliai nemzetközi repülőteréről... |
Úgy tűnik a méhbangó a klímaváltozás egyik nyertese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése