2016. július 4., hétfő

A méhbangó (Ophrys apifera) terjedéséről

A méhbangót az 1990-es évekig a legritkább hazai orchideák között tartottuk számon, az 1970-es évekig csupán néhány, több évtizedes vagy akár évszázada ismertté vált előfordulása volt hazánkban. 1978-ban szenzációnak számított, mikor Werner Ervin megtalálta egy szigetközi nemesnyárasban egy állományát. 1990-es évek közepétől Óvári Miklós találta több tucatnyi lelőhelyen Zala megyében, többnyire felhagyott szőlők helyén, valamint extenzíven használt gyümölcsösökben. Azóta észlelései az egész országban szaporodnak. Állományai évenként jelentős fluktuációt mutatnak, de úgy tűnik, hogy a populációk egyedszáma az egész országban emelkedik.


Felhagyott szőlőben virágzó méhbangó

 
A faj sikerének egyik titka az, hogy önmegporzó: ivaros szaporodásához nincs szüksége megporzó rovarokra
Virágai szinte kivétel nélkül termést érlelnek
Az önmegporzás miatt állományaiból nem szelektálódnak ki a legkülönbözőbb virágrendellenességek sem
 A múlt héten, a Lengyel Botanikai Társaság Lublinban tartott konferenciáján hallottam, hogy a faj elérte Lengyelországot is. Egyetlen példányát először 5 éve észlelték (egy felhagyott dolomit-bányában), majd idén ugyanazon a lelőhelyen mintegy 30 példány bukkant fel (valószínűleg az elsőként megtelepedett tő utódai).
 
Nemrégiben Lovas-Kiss Ádám tanítványom küldött tanulságos képeket egy angliai nemzetközi repülőteréről...
 
Úgy tűnik a méhbangó a klímaváltozás egyik nyertese.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése