Scientia amabilis: Szeretetre méltó tudomány: A karácsony és az ádvent növényei

2023. december 23., szombat

A karácsony és az ádvent növényei

A karácsony keresztény ünnep, Jézus Krisztus földi születésének emléknapja, az öröm a békesség, a család, az otthon és a szülőföld ünnepe. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta. Szerte a világon sok, nem keresztény ember is a szeretet ünnepének tekinti. Az ádventtől vízkeresztig tartó karácsonyi ünnepkörnek saját szimbólumrendszere, jellegzetes szokásai, ételei, sőt, növényei is vannak. Bejegyzésünk az utóbbiakat igyekszünk bemutatni.

Az ókeresztény vallási szimbolikában a sötétségen diadalmaskodó fényt Jézus jelképezte, ezért 325-ben az első nikaiai zsinat Jézus születésének napját a téli napforduló tájára helyezte. A karácsony ma talán legismertebb kelléke és szimbóluma a karácsonyfa, amelyről nem sokan tudják, hogy állítása nem is olyan régi szokás. Talán abban gyökerezhet, hogy egyes források szerint a középkorban is szokás volt egy fiatal fát kivágni, ami az ifjú élet feláldozását jelképezte, ahogy Jézus is feláldozta fiatal életét az emberekért. A karácsonyfa pontos eredete homályba vész, egy legenda szerint az elsőt Luther Márton (1483–1546) a protestáns reformáció szellemi atyja állította gyermekének. Akár így történt, akár nem Sebastian Brant német író a 15. század végén Strassburg városából számolt be az első karácsonyfáról, amelyet ostyával és almával díszítettek. Fenyőfa karácsonyi árusításáról beszámoló legkorábbi írásos emlék ugyancsak Elzászban maradt fenn, 1521-ből. Az első gyertyás karácsonyfát az 1660-as évekből említették. A Habsburg Birodalomban az első karácsonyfát 1814-ben állították Bécsben egy Berlinből áttelepült bankárcsalád házában. Akkoriban ez még olyan különleges eseménynek számított, hogy még a titkosrendőrség is jelentést írt róla. Hazánkban először Brunszvik Teréz (1775–1861) grófnő, az első magyarországi óvódák megalapítója állított karácsonyfát 1824-ben. A magyar szépirodalomban a karácsonyfát először Jókai Mór említette 1854-ben A koldusgyermek című elbeszélésében. Ezt követően azonban még mintegy fél évszázadnak kellett eltelnie, míg a karácsonyfa állítása hazánkban és a legtöbb keresztény országban általános jelenséggé vált, eleinte a német származású polgári családokra volt jellemző.

Karácsonyfának hagyományosan valamilyen örökzöld fenyőfélét díszítenek fel. Hazánkban leggyakrabban három fenyőnemzetség fajait termesztik és forgalmazzák karácsonyfaként: a lucfenyők (Picea) 4 faját [leggyakrabban a közönséges lucot (Picea abies) és a viaszos tűlevelei miatt feltűnő szépségű ezüstfenyőt (Picea pungens)], a Pinus nemzetség 3 faját és a jegenyefenyők (Abies) 3 faját. Utóbbiak közé tartozik a kaukázusi jegenyefenyő vagy Nordmann-fenyő (Abies nordmanniana), amelynek a közkeletű vélekedéssel szemben nincs köze Normandiához, mert neve Alexander von Nordmann (1803–1866) finn zoológusnak állít emléket, aki 1835-ben a Kaukázusban (a mai Grúzia területén) felfedezte. A felsoroltakon kívül ritkábban még számos más fenyőfajt is használnak karácsonyfaként. . Az Egyesült Államokban sokan a narancsillatú amerikai duglászfenyőt (Pseudotsuga menziesii) vásárolják a jeles ünnepre.

A fenyőféléken kívül más örökzöldek játszanak fontos szerepet a karácsonyi ünnepkörben. Az örökzöld növények tisztelete az egyiptomi, a germán, a római és a kelta kultúra hagyományaiból régóta ismeretes. Az egész évben zöldellő gallyak több vallás és kultúrkör esetében egyaránt az öröklétet szimbolizálták. A fehér fagyöngy kiemelkedően fontos volt a kelta (druida) mitológiában, manapság különösen az angolszász világban elterjedt karácsonyi dísz. Többnyire az ajtó fölé erősítik, és úgy tartják, hogy aki fagyöngy alatt csókolja meg választottját, annak szerelme örökké tart. Karácsony tájékán árulják, tartós, szép csokra az ünnepek kedvelt szobadísze. (Érdemes megemlíteni, hogy a skandináv mitológia szerint Baldr korai halálát fagyöngyből faragott nyílvessző okozta.)

Az egyik legrégibb karácsonyi kerti növény a Közép-Európában honos, már decemberben virágot hozó évelő, a fekete hunyor (Helleborus niger). A növény nevét fekete gyökereiről kapta, ezek gyógyhatású, de ugyanakkor mérgező anyagokat is tartalmaznak. Ókori görög és római orvosok, természettudósok írásaiból tudhatjuk, hogy például a gyökérkivonatot súlyos idegrendszeri betegségek kezelésére is használták. Szépséges virágaival a lovagkor hősei üzentek szívük választottjának.

A meszes talajt kedvelő faj a Mészkő-Alpok déli, illetve nyugati oldalának szubalpin bükköseiből, száraz fenyveseiből származik. Télen bontja nagy, feltűnő, halvány rózsásfehér szirmait, virágát a tél hidegével dacoló rovarok porozzák be. A nálunk a Nyugat-Dunántúl kertjeiben vagy turistaösvényei mentén megtelepedő növény a német nyelvterületen Schneerose-nak (hórózsának) vagy Christrose-nak (Krisztusrózsának) nevezik. A karácsonyi asztal díszítésére használták, és még ma is népszerű.

Azoknak, akik megszokták a mérsékeltövi négy évszak szabályos változását, szinte hihetetlennek tűnik, hogy a karácsony ünnepe, a téli napforduló jeles eseménye, a nyári Nap tüzes melegében legyen. Márpedig, így van ez a Föld déli féltekéjén.

A karácsony megünneplésének szokását az első európai telepesek vitték Új-Zélandra. Egy angol misszionárius 1833-ban a bennszülöttek által pohutukawa néven emlegetett (tudományos nevén Metrosideros excelsa), pompás virágokat hozó fa alatt tartotta a szentmisét, majd példáját mások is követték. A maorik által szent faként tisztelt növény a mirtuszfélék családjába tartozik, decemberben, karácsony táján nyíló virágaival. Előbb a templomokat díszítették virágaival, majd az évtizedek során az ünnep szimbólumnövényévé vált.

Szintén a fagyöngyfélék rokonsági körébe tartozik az ausztrál karácsonyfa, amely ugyancsak félélősködő növény. Ennek a kistermetű fának feltűnő, sárga virágai karácsony táján (valójában október és január között) nyílnak.

Nyugat-Európában főleg Angliában használják karácsonyi díszként a földrész déli és atlantikus vidékein elterjedt kétlaki magyal termős példányainak ágait. Hazánkban telepítve vagy ritkán elvadulva fordul elő. Hasonló díszítő szerepe van a piros színű húsos magköpenyeivel feltűnő szépségű tiszafának, amely hazánkban a Bakonyban és a Bükkben őshonos előfordulású, de országszerte megtalálható parkokba és kertekbe telepített díszfaként is.

A legnépszerűbb karácsonyi szobanövény egy közép-amerikai eredetű kutyatejfaj, a mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima). Az eredeti élőhelyén néhány méter magasságúra növő cserje dekoratív, többnyire piros színű virágzati fellevelei miatt kedvelt dísznövény. Égővörös felleveleinek szépségére utal tudományos nevében a pulcherrima (gyönyörű) szó is. Mexikóban a XVI. század óta kapcsolódik a karácsony-kultuszhoz.

A legenda szerint egy Pepita nevű lány olyan szegény volt, hogy Jézus születésnapjára nem tudott ajándékot venni, ezért egy angyal sugallatára út menti gyomnövényeket ültetett a templom kertjébe. A gyomok vérvörös hajtásokat hoztak, amelyek Jézus véráldozatát szimbolizálják.

A karácsonyhoz nevében leginkább kötődő növény a karácsonyi kaktusz, amely az ünnepek idején bőven hozza liláspiros virágait. A mai nevén Schlumbergera nevű kaktusznemzetség több faját szokatlan, téli virágzási idejük miatt nevezik magyarul így. Ezek a Dél-Amerika hegyvidékeiről származó, rövid nappalos növények érzékenyek arra, ha virágzásuk közeledtével megváltoztatjuk helyüket a szobában, a módosult fényviszonyok hatására virágbimbóikat el is dobhatják.

Néhány országban, főleg Kelet-Európában termesztett növények, például a búza, a mák vagy a gránátalma (Punica granatum), is fontos szerepet játszanak karácsonykor, mint a jólét, a gyarapodás és a termékenység növényi jelképei.