Takács Attila első és Sramkó Gábor utolsó szerzőségével megjelent a gyapjas őszirózsa (Galatella villosa, syn.: Aster oleifolius) és az aranyfürt (G. linosyris, syn.: A. linosyris) hibridizációját elemző cikkünk a Preslia című folyóiratban.
A teljes közlemény szabadon hozzáférhető itt.
Az új hibrid elnevezése Fekete Gábornak (1930-2016) állít emléket
Összefoglalás
Az eurázsia sztyeppe egyik
jellegzetes faja a gyapjas őszirózsa (Galatella
villosa) amelynek legnyugatibb ismert populációiban Magyarországon,
Szerbiában és Ukrajnában nemrégiben megfigyeltünk alaktaniliag átmeneti
jellegeket mutató példányokat a faj és közeli rokona, az aranyfürt (G. linosyris) között. Kimutattuk ezen
egyedek hibrid eredetét a kétszülősen öröklődött nrITS régió szekvenálásával és
az additív polimorfizmus ellenőrzésével a hibridekben. Ezen túlmenően, az anyai
ágon által öröklődő plasztid régiók (trnH-psbA és trnL-trnF intergenikus
távtartók) vizsgálata során kiderült, hogy a magyar és az ukrán populációban
valószínűleg a G. villosa, a szerbiai
populációban pedig a G. linosyris az
anyai szülő. A köztes formák csak steril magokat hoztak létre. A fenti két faj
állítólagos hibridjét nagyon rövid diagnózis keretében már korábban leírták G.
× subvillosa néven. Ennek ellenére az alaktani jelegek lineáris diszkrimináns
elemzésekkel történő elemzése egyértelműen elkülönítette a G. × subvillosa holotípusát a G.
linosyris × G. villosa egyedektől. Ez utóbbiak morfológiailag köztesnek tűnnek
a G. villosa és a G. linosyris populációi között. A G. × subvillosa típusú növények
eredetileg megállapított hibrid eredetével ellentétben a morfológiai bizonyítékok
a G. divaricata, nem pedig a G. linosyris részvételére utalnak. A G. linosyris × G. villosa hibridje eddig tehát ismeretlen volt a tudomány előtt
ezért ennek a G. ×feketegaborii A. Takács, Sennikov & Sramkó nevet adtuk, amely
név Fekete Gábornak (1930–2016), a magyarországi vegetációtudomány és ökológia kiemelkedő
alakjának állít emléket.
Abstract
At the westernmost distribution
of the steppe herbaceous plant, Galatella villosa, in Hungary,
Serbia and Ukraine, we recently observed intermediate specimens between this
species and its close relative, G. linosyris. We were able to
demonstrate the hybrid origin of these individuals by sequencing the
biparentally inherited nuclear ribosomal internal transcribed spacer (nrITS)
region and checking additive polymorphism in the hybrids. In addition,
examination of the maternally inherited plastid regions (trnH-psbA
and trnL-trnF intergenic spacers) revealed that G.
villosa is likely to be the maternal parent in the Hungarian and
Ukrainian populations and G. linosyris in the Serbian
population. The intermediate forms produced only sterile seeds. The alleged
hybrid between the above two species has already been described as G. ×subvillosa based
on a very brief diagnosis. Still, the analysis of the morphological characters
using linear discriminant analyses clearly separated the holotype of G. ×subvillosa from
individuals of G. linosyris × G. villosa. The
latter appeared to be morphologically intermediate between populations of G.
villosa and G. linosyris. Contrary to the originally
stated hybrid origin of the type plants of G. ×subvillosa,
morphological evidence indicates the involvement of G. divaricata not G.
linosyris. The hybrid G. linosyris × G. villosa is
thus described here, as a new nothospecies G. ×feketegaborii.
This study highlights the power of easily available molecular phylogenetic
tools for demonstrating the hybrid origin of plants and illustrates how
additive polymorphism can be distinguished from other types of intraindividual
polymorphism in nuclear DNA sequences.
Keywords: Astereae, additive polymorphic site (APS), bidirectional hybridization, Compositae, hybrid sterility, multivariate morphometrics, nothospecies
Hivatkozás / Citation
Takács A., Zsólyomi T., Molnár V.
A., Jordán S., Sennikov A. N., Vincze O. & Sramkó G. (2020): Evidence of
hybridization between Galatella villosa
and G. linosyris, and a taxonomic
reappraisal of the hybrid G. ×subvillosa.
– Preslia 92: 375–390. DOI: 10.23855/preslia.2020.375
