Kitaibel és Waldstein főművének születése 8.

Remekmű született, a vállalkozás veszteséges maradt

 

Az Icones már első füzeteivel kivívta a külföldi tudományos körök elismerését, üzleti sikert azonban nem hozott. Magyarországon mindössze negyven példány kelt el. A napóleoni háborúk közepette elmaradtak a megrendelések és a kifizetések; a franciák Salzburg és Linz között 53 példányt elkoboztak. A könyv szerint az első két füzet Hollandiába és Angliába küldött harminc példánya állítólag hajóval együtt elsüllyedt. A megmaradt készletből az egerek is pusztítottak.

A zárókép jelképesen egyesíti ezeket a veszteségeket. Waldstein 1812 januárjában keserűen jegyezte meg az egerekről: „ők az egyedüli lények akik a botanikából jól tudnak lakni”. Abban az évben a harmadik kötet nyolcvan növénynél lezárult, és a kiadást felfüggesztették. A tervezett negyedik kötet nem jelent meg.

A kései pitypang és társai mégis eljutottak az olvasókhoz. A fennmaradt lapok ma a növények mellett azt a felhalmozott tudást, kézügyességet és kitartást is megmutatják, amely nélkül a magyar botanika e nagy műve nem születhetett volna meg.

A mű teljes példányai ma kivételes ritkaságnak számítanak, az antikváriumokban ritkán felbukkanó, jó állapotú, teljes példányok ára több tízmillió forint.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 7.

Ötvenhatezer táblát egyenként, kézzel kifesteni

A sajtó alól kikerült pitypang-ábra még színezetelen vonalas ábra volt. A sárga virágzatot, a levelek zöld árnyalatait és a többi részletet az illuminátor, vagyis a nyomatok kézi színezője festette ki. Ugyanezt a növényábrát kétszáz példányon kellett gondosan megszínezni.

A teljes mű léptéke így válik igazán érzékelhetővé: 280 tábla × 200 példány = 56 000 kézzel kifestett képtábla. 

Mind az ötvenhatezer nyomatot egyenként kézzel kellett kifesteni. Eleinte valószínűleg Karl és Johann Schütz együtt színezett; az apa 1800-ban bekövetkezett halála után a feladat Johannra hárult. A színek hűsége a felismerést is szolgálta: ugyanazon levél vagy virág ábrázolásához több árnyalatot használtak. Ez sokévnyi, rendkívüli figyelmet kívánó munkát jelentett.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 6.

A nyomdai munkálatok

A szöveget betűnként, kézzel szedték ki, javították, majd kézisajtóval nyomtatták. A növényábrák más eljárást kívántak: a rézlemez bevésett vonalaiba festéket juttattak, felületéről a fölösleget letörölték, majd a papírt erősen a lemezhez préselték. A nyomaton ekkor még csak a fekete vonalrajz jelent meg.

Mindezt a bevezetők, a növényleírások és a 280 tábla kétszáz példányához kellett elvégezni. A három kötet 382 oldalnyi szöveges részt és 280 képtáblát foglalt magában, köztük 16 kétszeres méretű, kihajtható lapot. A könyv becslése szerint már a nyomtatás is két nyomdász legalább egyévnyi munkájának felelt meg – a szedés és a színezés nélkül.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 5.

A rajz alapján rézmetszet készül

A növényábra tudományos pontosságot kívánt. Az egész növény mellett a felismeréshez fontos részleteket – például virágrészeket és terméseket – nagyítva is bemutatták. A terepi rajzok mellett élő növények is segítették a munkát: a bemutatandó fajokat a Bécs melletti Belvedere botanikus kertjében is nevelték.

Az ábrák rézmetszéssel készültek: Johann Schütz a nyomtatandó vonalakat simára munkált rézlemezbe véste. A rajzolásban apjának, Karl Schütznek is szerepe volt. A nagy, mintegy 46,5 × 33 centiméteres fóliólapokon a növényeket természetes nagyságukban ábrázolták; amelyik nem fért el, kihajtható táblát kapott. Minden levélér, szőrözöttség és apró részlet újabb kézi munkát jelentett.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 4.

A megfigyelésekből latin fajleírás születik

A terepi tapasztalatok, a herbáriumi anyag és a kerti megfigyelések összevetése után Kitaibel kiválasztotta a bemutatandó növényeket, és elkészítette részletes latin leírásukat. Kitért a fontosabb szervek alakjára, az észlelt előfordulásokra és a virágzás idejére is.

A kései pitypang ismertetésének ugyanazt kellett elérnie, mint a többi fajénak: az olvasó felismerhesse a növényt, és megkülönböztethesse a hasonlóktól. Több fogalmazvány után született meg a gondosan letisztázott kézirat. Ezt Kitaibel Bécsbe küldte Waldsteinnek, aki megszervezte a szerkesztést és a kiadást. A nyomdába kerülő szöveg mögött így hosszú megfigyelési és javítási folyamat állt.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 3.

A botanikus kertben folytatódott a vizsgálat

 

Az élve hazaszállított növényeket és a begyűjtött magvakat a pesti egyetem botanikus kertjében nevelték tovább. Kitaibel itt akár éveken át figyelhette az egyes növényalakokat. A kérdés az volt, hogy a megkülönböztető tulajdonságok mennyire állandók és megbízhatók. Azaz a terepen feltűnő sajátságok más körülmények között, a kertben is megmaradnak-e? A rendszeres megfigyelés segített elkülöníteni a tartós bélyegeket a környezet hatására változó vonásoktól. Ezért Kitaibel a kísérletes rendszertan egyik úttörőjének tekinthető. A növény leírásához tehát általában több tenyészidőszak tapasztalatát kellett összegyűjteni.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 2.

A terepi leletből herbáriumi bizonyíték lesz 

A több hónapos gyűjtőutakon szedett növényeket még az út során préselni kezdték, hazaérkezés után pedig a kiszáradt, lepréselt példányokat herbáriumi lapokra helyezték, és egy cédulán feltüntették a növény nevét, a gyűjtés helyét és idejét, de sokszor alakltani ismertetését vagy egyéb az út során szerzett tapasztalatokat is . A herbáriumi példány tartósan megőrizte a vizsgálható anyagot: a növény különböző szervei később is összehasonlíthatók maradtak más gyűjtésekkel és a szakirodalmi leírásokkal.

Kitaibel a terepi jegyzetek és a növények vizsgálata alapján készíthette el első alaktani jellemzéseit. Ezek még javítható, kiegészíthető fogalmazványok voltak. A herbárium így a leírás ellenőrizhető alapját adta.

Kitaibel és Waldstein főművének születése 1.

A növény története a terepen kezdődik

 

Kitaibelnek először meg kellett találnia és fel kellett ismernie az érdekes, ritka előfordulású és a tudomány előtt még ismeretlen  növényeket. A kései pitypang példáján elképzelhetjük, mennyi mindent kellett egyszerre rögzíteni: hol él, mikor virágzik, milyen a levele, a virágzata és a gyökérzete. A későbbi vizsgálatokhoz préselésre szánt példányokat, valamint magvakat és élő növényeket is gyűjtöttek.

A gyűjtőutakon Johann Schütz már a helyszínen rajzolta az élő növényeket. Ennek különös jelentősége volt: a szárítás megváltoztatja a színeket és az alakot, a friss példány tartása, térbeli megjelenése pedig később már csak a rajz és a feljegyzések segítségével idézhető fel.

Kitaibel és Waldstein főművének születése

Egy növény megtalálása és könyvbeli megörökítése között Kitaibel Pál (1757–1817) korában évek munkája húzódhatott. Gyűjtés, préselés, kerti nevelés, összehasonlító vizsgálatok, a latin nyelvű leírás elkészítése, rajzolás, rézmetszés, szedés, nyomtatás és kézi színezés: mindez kellett ahhoz, hogy a terepen megpillantott növényből tudományos közlés legyen.

Kitaibel fő műve, a Franz Adam Waldsteinnel (1759–1823) közösen jegyzett Descriptiones et Icones plantarum rariorum Hungariae (azaz: Magyarország ritkább növényeinek leírásai és képei) a történelmi Magyarország növényvilágának nemzetközileg is jelentős bemutatása lett. Az 1799 és 1812 között, füzetenként megjelent három kötet 280 növényt ismertetett, részletes latin szöveggel és nagyméretű, színes ábrákkal. A tudomány számára új növények megkülönböztetésében a pontos képeknek éppúgy szerepük volt, mint a leírásoknak. Kitaibel írta a szöveget; Waldstein társszerzőként, szervezőként és a kiadás finanszírozójaként tette lehetővé a vállalkozást.

A következő nyolc kép a kései pitypangot, a ma Taraxacum serotinum néven ismert fajt kíséri végig ezen az úton. A növény az Iconesben még Leontodon serotinus néven szerepelt. A jelenetek mesterséges intelligencia segítségével készült szemléltető rekonstrukciók: az általános munkafolyamatot mutatják be egyetlen faj példáján. A valóságban a munkafázisok az újabb füzetek készítésekor újra és újra ismétlődtek.