2019. március 4., hétfő

Új könyv: Élet a halál után – A temetők élővilága

A Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszék kiadásában, a Magyar Tudományos Akadémia támogatásának köszönhetően megjelent az Élet a halál után – A temetők élővilága című könyv.

A temetők tudományos vizsgálatának szükségessége egy 2013-as törökországi kirándulás során fogalmazódott meg bennem és nemsokára ez lett Löki Viktor – remélhetően idén megvédendő – egyetemi doktori értekezésének tárgya. Jelen kötet a témakörben végzett kutatásainkat igyekszik összefoglalni, kiegészítve a témával már azt megelőzően foglalkozó szaktársak adataival, munkájával. A Kárpát-medencére, Dél- és Nyugat-Európa számos országára, valamint Törökországra és Azerbajdzsánra kiterjedő terepi adatgyűjtésbe számos kollégánk bekapcsolódott, akik a kötet egyes fejezeteinek szintén társszerzői lettek. A könyv anyagának gerincét az utóbbi évek során 17 országban tett kutatóutak szolgáltatták, amelyek során összesen csaknem 2800 temetőben mértük fel az ott található természeti értékeket, legrészletesebben Törökország és hazánk temetőit vizsgáltuk. Ezen kívül e kötetben igyekeztünk összegezni a temetők elővilágával kapcsolatos legfontosabb nemzetközi és hazai szakirodalom eredményeit is. A könyvet több mint 350 (jórészt színes) fénykép illusztrálja. A könyv magyar nyelven íródott, de az ábrák feliratai és az egyes fejezetek összefoglalói angol nyelven is megjelentek.

A kötet tartalma:

I. Előszó
II. A temetkezési helyek jelentősége a növényvilág sokféleségének megőrzésében
III. Kultúrtörténeti és néprajzi tényezők szerepe a magyar temetők kialakulásában és természeti értékeik fennmaradásában
IV. A magyarság temetőinek növényvilága
V. A  vetővirág előfordulása temetőkben
VI. Egy Magyarországról kipusztultnak hitt cserje előfordulása temetőkben
VII. A temetők orchideái
VIII. A temetők állatvilága
IX. A temetési rítusokhoz és temetőhasználathoz kapcsolódó viselkedésformák evolúciós háttere
X. Temetők kezelésének és fenntartásának természetvédelmi kérdései
Kislexikon
Köszönetnyilvánítás
Irodalom

A kiadvány könyvesbolti forgalomba nem kerül. Az érdeklődők hozzájuthatnak 2019. március 8-án, a „Másodlagos és antropogén élőhelyek kutatása” című munkaértekezleten (Debrecen, DAB-székház) ill. 2019. április 12-én, a „Növényi stratégiák és jellegek szerepe az ökológiai kutatásokban” című előadóülésen (Debrecen, DAB-székház).
 
A könyvhöz ezen kívül a következő helyeken lehet hozzájutni:

1.) Személyes átvétel Debrecenben (nálam, a Debreceni Egyetem ÉTK 1.509 szoba, mva@science.unideb.hu, időpont egyeztetést követően). Ár: 4900 Ft.

2.) Személyes átvétel Budapesten (MTM Növénytár, Bauer Norbert, bauer.norbert@nhmus.hu időpont egyeztetést követően). Ár: 4900 Ft.

3.) Személyes átvétel Veszprémben (Csap u. 3., Molnár Vendelné, 88-329-188, időpont egyeztetést követően). Ár: 4900 Ft.

4.) Postai úton történő kézbesítéssel (az ár csomagolási és postaköltséggel együtt 6100 Ft).
 
Megrendelés és további információ:


A temetős témában megjelent legfrissebb cikkünk (48 napig szabadon letölthető innen):
Löki V., Molnár V. A., Süveges K., Heimeier H., Takács A., Nagy T., Fekete R., Lovas-Kiss Á., Kreutz C.A.J., Sramkó G. & Tökölyi J. (2019): Predictors of conservation value of Turkish cemeteries: a case study using orchids. – Landscape and Urban Planning 186: 36–44.

Végül néhány oldalpár a könyvből:








 

 























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése